Magamról

Üdvözlöm a honlapomon!

Baku László vagyok. Több, mint tíz éve üzemel a fegyverjavító műhelyem.  A jogosultságot 2003-ban szereztem Csongrádon, a Diana iskolájában. Jó hasznát vettem a szakközépiskolai-általános gépész-ismereteimnek, meg a hozzá társuló másfél éves termelésben eltöltött forgácsoló gyakorlatomnak. Mégsem maradtam meg (bár szerettem) a forgácsolásnál, jobban érdekelt a kukacbombázás.

Lettem is mezőgazdasági pilóta, majd rögtön utána vitézlő harcos Szolnokon. Mint sorkatona védtem a hazát az akkori barátainkkal a mostani barátaink ellen. A másfél éves győztes hadjárat  után visszatértem a botkormányhoz, ezúttal mint repülő-oktató, Nyíregyházán. Ez egy hosszabb szerelem lett, három éve hagytam abba-nem egészségügyi okokból.

Közben elfogadtam egy felkérést a főiskolától, hogy a botkormány mellett a tanteremben is oktassam a pilóta-palántákat. Ennek immár több, mint húsz éve……

A tantermi oktatást azóta is művelem, mint műszaki oktató, navigációra, fedélzeti rendszerekre és egyéb fontos szakmai tantárgyakra okítom a hajózókat és a műszakiakat.

Mind e mellett fegyvereket -meg repülőgép műszereket is- javítok…..(Repülőre fegyvert nem…)

2018-tól helyet cserél a fő állás és a mellékállás !